Ian Herbert, a Színházi Kritikusok Világszövetségének tiszteletbeli elnökének kritikája, ami a brit Stage magazinban jelent meg , amely 40000 olvasót ér el.
Talán nincs nyilvánvaló oka annak, hogy bármelyik olvasóm (sziasztok Sid és Doris!) Magyarországon Gyula felé vegye az irányt, de ha mégis lenne rá esély, akkor azt érdemes most megtennie.
Sajnos, Gyula nem igazán esik útba, ha valahova utazunk, közel van a román határhoz és három órás autóút Budapesttől. Ez egy népszerű város a magyarok körében (akiknek nincs tengerük), mert egy hatalmas gyógyfürdő komplex található itt, több medencével, amelyek mind az úszásra mind terápiás gyógykezelésekhez megfelelő jó vízzel rendelkeznek. Nem nevezhető történelmi gyógyfürdőnek – a meleg vizű forrást csak 1973-ban fedezték fel, amikor olaj után kutattak. De van mivel dicsekedni, mert ugyanabban a parkban, egy négyzet alakú, vörös téglából épített, tizenötödik századi vár áll, tökéletesen megőrzött állapotban, amely úgy néz ki, mint egy játékvár, egy lőrésekkel ellátott erőd, ahonnan bármikor felbukkanhat egy csapat ólomkatona.
A vár és környéke jó helyszínéül szolgál a nyári fesztiválnak, mind a várudvaron felállított színpaddal, mind a vár melletti, nagyobb, vízen lebegő színpaddal. A két- hónapos színházi és zenei programon keretében rendezik meg Gyulán a Shakespeare Fesztivált, egy tíz napos rendezvényt, amely az évek során számos társulatot vonzott a világ minden tájáról, hogy az „Avoni hattyú” műveit eljátsszák.
Ebben az évben egy helyi bemutatóval nyitott a fesztivál, a Troilus és Cressida-val, majd magyar társulatok adták elő vendégjátékként a Coriolanus-t, A velencei kalmárt és Friedrich Dürrenmatt átiratában a János királyt – amelyek nem tömegeket vonzó komédiák itt. Én akkor kapcsolódtam a fesztivál programjához, amikor a külföldi előadások kezdődtek, melyek valamennyivel könnyedebb hangvételűek voltak.
Elsőnek a dél-koreai Yohangza színházat láttam a várudvaron a Szentivánéji álom című előadással. Ezt a produkciót életemben először egy fülledt pincében Edinburgh-ban ismertem meg a Fringe fesztiválon jó néhány évvel ezelőtt, ahol nem voltam lenyűgözve tőle. A következő bemutatkozás a Barbican-ban szintén nem nyűgözte le a londoni kritikusokat sem, de Gyulán a középkori díszletek között, teliholdkor, a koreai társulat varázslatosan kelt életre. A harsány ütőhangszerek visszhangzottak a várban, míg a hiperaktív színészek nem korlátozták játékukat csupán a színpadra, hanem rendszeresen felbukkantak a mellvédeken, a közönség között vagy széksoraik alatt, így a belőlük áradó ártatlan energia teljesen lenyűgözte a helyieket, és velük együtt a megcsömörlött kritikusokat is. Frissítő volt látni egy olyan produkciót, mely az évek során egyre fejlődik.
A nagy grúz rendező Robert Sturua a Rustaveli társulattal hozta el egyenesen Tbilisziből a már kissé elvirágzott Vízkereszt, vagy amit akartok című darabot, ami szintén repertoáron van már egy ideje, és úgy döntött, hogy mindent az elrablás túlhangsúlyozására épít, amely több finomságot érdemelne. Itt a hosszan repertoáron tartott előadás előnyei kevésbé voltak nyilvánvalóak.
Az utolsó nemzetközi előadás a zsúfolt programú nemzetközi hétvégén egy világpremier volt: a gyulai Shakespeare Fesztivál meghívta a dinamikus litván rendezőt, Oskaras Korsunovas-t, hogy állítson színre egy új előadást, aki ahelyett, hogy folytatta volna az ő védjegyének számító előadásait (a deszkákkal megvalósított Szentivánéji álmot, vagy a két ellenséges pizzériában játszódó Romeo és Júliát), egy két személyre komponált, komor, meditatív Vihart komponált, amely egy zsúfolt lakásban játszódik egy disszidens értelmiséginél, aki belső száműzetésben él valahol a régi Szovjetunióban. Itt gondozza súlyosan fogyatékos lányát, Mirandát -, aki ennek a verziónak a címét is adta. Ez egy nagyszerű munka, amely sokkal mélyebbre nyúl, mint a forrásul szolgáló Vihar, melyben megjelennek a Lear és Macbeth egyes elmei, a Brezsnyev-korszakban élő Prosperoval együtt. A rendezőnek ragyogóan sikerült elérnie az életigenlést ebben a sivár környezetben.
Közben a nyári szórakoztatás tovább folyik Gyulán: ha sikerül elmenni még lehet jegyet kapni az augusztus 12. és 13.-án bemutatásra kerülő Andrew Lloyd Webber Az operaház fantomja című előadásra melyet a tószínpadon láthat a közönség koncert előadásban.
Ian Herbert 2011. július 26.
