Kezdődik a Gyulai Várszínház 49. évada – sajtóanyag

2012. június 29-től augusztus 12-ig tart a Gyulai Várszínház nyári évada, amely az utóbbi évekhez hasonlóan gazdag programmal várja a tartalmas szórakozást kereső nézőket. Jövőre lesz 50 éves a Várszínház, 1964-ben indult a színjátszás Gyulán a várban, amely az első magyar „várszínház” volt. Ebben az évadban négy új színházi premierre kerül sor. Az első új bemutató egy rendhagyó színházi est lesz Füves könyvek címmel, amelyet július 2-3-án láthatnak a Ladics-ház varázslatos hangulatú udvarán. Hamvas Béla, Márai Sándor, Weöres Sándor, aszínházi estbe beválogatott, bölcseleteiazÉlet kis és nagy kérdéseiről szólnak, amelyek Helyey László színművész tolmácsolásában hangzanak el. Ezekhez komponált zenéket Binder Károly zongoraművész, akia jazz és a komolyzene egy különleges ötvözetét játssza el a szövegek egyenrangú partnereként. Barkóczi Beáta a tánc eszközével erősíti az elhangzó gondolatokat.A második új premierre a VIII. Shakespeare Fesztivál keretében kerül sor. Ebben az évben Shakespeare: A vihar című darabja lesz az új bemutató a fesztiválon a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház tagjainak előadásában július 5-7. között a várszínpadon. A darabot a kijevi Szergej Maszlobojscsikov rendező-díszlettervező állítja színre, aki már több sikeres előadást rendezett korábban Gyulán. A produkcióban azt a beregszászi társulatot láthatják, amelyben mindenki játszik a debreceni színházba szerződöttek közül is. Így a főbb szerepekben színpadra lép Trill Zsolt, Szűcs Nelli, Varga József, Kristán Attila, Rácz József is. Az 50 éves jubileumra való felkészülés évadában két olyan új bemutatót is tartanak, amelyek sikeresek voltak a Várszínház korábbi évadaiban. A neves erdélyi drámaíró egyik remekművét láthatják új bemutatóként 2012. július 24-26-ig. Székely János: Mórok című színdarabjának 1989-ben Gyulán volt az ősbemutatója, amelyet nagy sikerrel játszották el akkor a vár előtt felállított színpadon Tompa Gábor rendezésében. Most Csiszár Imre állítja színre a produkciót neves színészek főszereplésével. Főbb szerepekben Blaskó Pétert, Balikó Tamást, Mihályfi Balázst, Igó Évát, Gáspár Tibort, Dolmány Attilát láthatják a várszínpadon. Az erdélyi író, Székely János darabja két korban játszódik, a középkori Spanyolországban a mórok idején és 1956-ban Romániában. A veretes verses dráma azt az örök kérdést feszegeti: lehet-e cserélni hitet, van-e értelme, s aki erre alkalmas, hasznát veszi-e a kaméleon tulajdonságának.

A Gyulai Várszínház másik, a régi sikereket megidéző, új bemutatója egy népszerű komédia lesz, Goldoni: Csetepaté Chioggiában címmel. Ezt a darabot szintén láthatták korábban itt, 1994-ben mutatták be a Nemzeti Színház vendégjátékában Iglódi István rendezésében. Idén augusztus 3-án lesz a premierje a vígjátéknak a várszínpadon, amelyet még kétszer eljátszanak. A darab színpadra állításának másik apropója, hogy egy gyulai származású, nagyszerű színésznő, Kovács Vanda lesz az egyik főszereplő. A Várszínház ehhez az új produkcióhoz keresett egy partnert, amelyet a Kecskeméti Katona József Színházban talált meg. Így a gyulai előadások után ősztől Kecskeméten is láthatják az előadást. Neves színészek játsszák a további főszerepeket is, többek között Sirkó László, Trokán Nóra, Fazakas Géza, Körtvélyessy Zsolt. A Velence melletti olasz halászfaluban játszódó vérbő komédia a mediterrán életről, a párkeresés gyötrelmeiről, az emberi jóságról szól. Goldoni egyik legjobb művének tartott darabot Rusznyák Gábor állítja színre, akinek szintén van gyulai kötődése.

A négy új bemutató mellett jó néhány nagyszerű színházi előadást láthatnak vendégjátékban is. Ebben az évben is a próza mellett fontos szerepük lesz a zenés daraboknak, a zene különböző műfajainak, a táncnak és más társművészeteknek is, láthatnak filmeket, képzőművészeti alkotásokat, de lesz borfesztivál és gasztronómia is. Minden korosztályt és nézői ízlést magas szintű produkciókkal várnak a várszínpadra, a tószínpadra, a vár környékére, a Ladics-házba és az egyéb helyszíneken felállított színpadokra.

A legnevesebb magyar művészek mellett világsztárokkal is találkozhatnak. Itt lesz a világhírű román rendező Silviu Purcarete az új produkciójával, a neves dél-koreai rendező Oh Tae-suk a tavalyi edinburghi sikerdarabjával. Vendégünk lesz a jazz fesztiválon egy amerikai szupergroup a Dave Holland PRISM Quartet, amelyben olyan világsztárok játszanak, mint Miles Davis bőgőse, Dave Holland, vagy Craig Taborn, akit 2011-ben mindhárom billentyűs kategóriában is első helyre szavaztak a kritikusok. A blues fesztiválon fellép Keith Dunn, a fantasztikus detroiti születésű szájharmonikás-énekes. Augusztusban találkozhatnak a világhírű Phil Minton angol karmesterrel, aki egy gyulai alkalmi kórussal mutatja be, mi a Zene, mire képes az emberi hang. Ebbe a kórusba bárki jelentkezhet, aki rá tud szánni három napot, hogy részese lehessen egy életre szóló élménynek. Vendég lesz a Mátrix című filmből is ismert világhírű japán taiko dobzenekar, a kilenc hölgyből és négy férfiből álló GOCOO együttes.

A 49. évad már hagyományosan a háromnapos Körös-völgyi Sokadalommal nyílik június 29-én. Ezen a napon egy látványos felvonulással és ünnepélyes megnyitóval kezdetét veszi a hathetes összművészeti várszínházi évad. A háromnapos dél-alföldi népművészeti fesztiválon lesz kézműves vásár, kiállítás, néptáncfesztivál és népzenei koncert, vásári komédia és sok-sok műsor a gyerekeknek, felnőtteknek.

Július elsején a város nagy szülöttjére, Erkel Ferencre emlékeznek egy komolyzenei hangversennyel. A várossal közösen rendezett esten Erkel Ferenc ismeretlen művei csendülnek fel, így hallható lesz az István király opera kórus keresztmetszete és a Magyar Cantate is. Meg fog szólalni az 1844-es Hymnus megzenésítési pályázatának mind a hat versenyműve, amelyekből azóta is a győztes kompozíciót énekeljük az ünnepélyes alkalmakkor. A koncerten neves operaénekesek és zenészek működnek közre, valamint az István Király Operakórus és gyulai Erkel Ferenc vegyeskar. Az est vezető karmestere, Erkel Ferenc egyenesági leszármazottja, Somogyváry Ákos lesz.

Ebben az évben már nyolcadszor rendezik meg a nemzetközi Shakespeare Fesztivált július 5. és 15. között, amely most rendhagyóan egy mű köré szerveződik, Shakespeare utolsó varázslatos darabja köré, A vihar köré, amely Shakespeare vígjátékok közé sorolt darabja. Az angol bárd máig egyik legnépszerűbb színműve 1611-ben íródott. A darabot a legváltozatosabb módon dolgozták fel az évszázadok során. Gyakran varázsos, zenés-táncos, maszkos látványosságként állították színpadra, de szinte minden elképzelhető politikai és lélektani szituáció szerint aktualizálva is előadták. Egyesek szerint a visszavonuló Shakespeare a főszereplő Prosperoban önmagát írta le, aki búcsúzik a színpadtól. A vihar minden kornak újat mondott, ma is aktuális mű. Nem véletlenül esett a választás idén erre a darabra. A gyulai fesztiválon minden előadás teljesen más lesz, tehát érdemes megnézni és összehasonlítani azokat a nézőknek. Silviu Purcarete világhírű, Franciaországban élő román művész rendezésében a Craiovai Nemzeti Színház játssza el A vihart, magyarországi bemutatóként Gyulán. Az előadás létrejöttében szerepe van a Gyulai Várszínháznak is, mint az European Shakespeare Festivals Network egyik tagjának, akikkel közösen kérték fel a rendezőt a darab színpadra állítására. A tavalyi gyulai fesztivál egyik dél-koreai sikerdarabja után most ismét ebből az országból érkezik egy világhírű produkció. A szöuli nemzeti színház korábbi művészeti vezetője, az idős rendező Oh Tae-suk állította színre A vihart a Mokwha Repertory Company együttessel. Az ötödik századba helyezett előadás a koreai kultúra látványos megjelenítése. A tánccal, zenével, gyönyörű jelmezekkel, kevés szöveggel előadott produkció nem véletlenül volt tavaly nyáron az edinburghi fesztivál főműsorának nagy sikere. Akik egy látványos és különleges színházi produkciót akarnak látni, ne hagyják ki ezt az előadást. Nagy-Britanniából érkezik egy Vihar előadás, amelyben két fantasztikus színészt Mick Jaspert és Iain Amstrongot láthatják. Az AJTC Company tíz évvel ezelőtt mutatta be ezt az előadást, amellyel országos sikert arattak a szigetországban, most felújították, és újra játsszák Geoff Bullen rendezésében. A két nagyszerű színész az angol színjátszás legnemesebb hagyományát követve nem csak szóval, de mimikával, mozgással és zenével is különlegessé teszi a produkciót. A tavalyi évad legjobb lengyel Shakespeare – előadása volt az a Hamlet, amelyet Radoslaw Rychcik rendezésében mutat be a kielcei Teatr Zeromskiego. A látványos díszletek, az extravagáns kosztümök felerősítik az ironikus, kortárs feldolgozást.Az előadás a családon belüli kapcsolatokat veszi alaposabban szemügyre Hamlet, valamint az édesanyja és a nagybátyja közötti konfliktusban.A magyar Shakespeare előadások közül a Közép-Európa Táncszínházat hívták meg, akik két kortárs táncprodukciót mutatnak be, a Vihart és a Shakespeare művekből készült Shakespeare – meséket, amely egyaránt szól fiataloknak és felnőtteknek. Rudolf Péter az egyik legnépszerűbb színész Magyarországon. A Gyulára meghívott előadásában Shakespeare legnépszerűbb művét dolgozza fel És Rómeó és Júlia címmel, amelyben feleségével, a nagyszerű színésszel, Nagy-Kálózy Eszterrel játsszák el a mű összes szerepét, zseniálisan. Lesz két zenés program is, az egyik a neves Kossuth-díjas zongoraművész Vukán György Vihar című új jazz kompozíciója, amelyet a triójával ad elő, valamint egy megzenésített Shakespeare szonett előadás, amelyben a nagyváradi Mátyás Zsoltot és művészbarátait láthatják. A Hamletet egy szöveg nélküli marionette előadásban láthatják a fesztivál nyitásaként. Ezen kívül sok más érdekes kísérő program várható a tíznapos fesztiválon, lesz egy konferencia A viharról, amelyen részt vesz a világ legismertebb Shakespeare-kutatója a brit Stanley Wells professzor is, aki a fesztivál díszvendége lesz. Shakespeare-filmeket vetítenek, találkozhatnak egy neves műfordítóval, lesznek utcaszínházi előadások, Shakespeare korabeli ételeket kóstolhatnak a Patrióta és a Corvin éttermekben és finom borokat is ihatnak a Midsummer Wine’s Dream borfesztiválon, de kiállítás is nyílik Shakespeare műveiről. Az idei Shakespeare Fesztivál néhány programja része az EU Kultúra 2007-2013 Keretprogramnak, ahova sikeresen pályáztak külföldi társfesztiváljaikkal együtt. Infó: www.shakespearefesztival.hu

A legkisebbek egy zenés mesejátékot láthatnak július 16-án, amelyet a békéscsabai Jókai Színház játszik el. Mozart: Varázsfuvoláját most egy gyermekeknek készült átiratban ismerhetik meg a várszínpadon. Lesznek az idén is ingyenes bábelőadások, amelyek mindig nagy népszerűségnek örvendenek a legkisebbek körében.

Július 17-én egy képzőművészeti kiállítás nyílik a Várszínház Kamaratermében, amely augusztus 10-ig lesz látható. A tárlaton a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének neves tagjainak 50 művét állítják ki. Július harmadik hete a zene jegyében telik el, hiszen egymást érik a jobbnál jobb koncertek. Július 17-én a Népzenei és Világzenei Fesztiválon fellép a műfaj színe-java. Az idén negyven éves táncházmozgalom köszöntésére elhívják Gyulára a nagy öregeket, akik annak idején elindították a máig virágzó zenés-táncos szórakozási formát, amelyben a hagyományok megóvására és újraélesztése játssza a legfontosabb szerepet. Fellép a két mozgalomelindító Halmos Béla és Sebő Ferenc, és itt lesz a világhírű Muzsikás együttes is, a fiatalabb zenészek közül játszik a népzenész-kutató Agócs Gergely és Szirtes Edina Mókus a zenekarával. A mára az Unesco Szellemi örökség védelme alatt álló magyar táncházmozgalom külföldön is követőre talált. Ennek keretében bemutatkozik a szlovák zenét játszó pozsonyi Muzička együttes is, természetesen néptáncosokat is láthatnak majd a színpadon, bár a főszerep a zenéé lesz.

Július 19-én a világhírű japán taiko dobzenekar a GOCOO lép színpadra Gyulán, akiket a Mátrix című film kísérőzenéjéből is ismerhetünk. A nagyszerű együttes meghódította a világ számos nagy színpadán a közönséget. A hét nőből és négy férfiból álló tokiói zenekar elemi erővel szólaltatja meg a 40 tradicionális dobot és hangszert a legősibb hangzásvilágot megidézve. Egyúttal azonban különleges hangzásuk modern is, nem véletlenül szerepeltek sikerrel a világ számos modern zenei fesztiválján is. A Newsweek című lap a GOCOO együttest a 100 legbefolyásosabb japán híresség közé is beválogatta, mint a határok nélküli hangzást produkáló zenekart, ahol az ősi dobzene keveredik a rockkal és a modern zenével. Július 20-án folytatjuk a pár éve elkezdett Kortárs magyar dráma felolvasószínházi sorozatot. Most egy erdélyi író Székely Csaba még be nem mutatott művét, a Bányavakságot fogják felolvasni neves színészek a Ladics-ház udvarán. A komikus tragédia a mai közállapotoknak tart göbe tükröt egy erdélyi bányász-település hétköznapjainak bemutatásával.

Július 21-én lesz a XXI. Gyulai Vár Jazz Fesztivál, ahová világhírű muzsikusokat sikerült meghívni. Az est sztárzenekara az USÁ-ból érkező Dave Holland PRISM Quartet lesz, amelyben kiváló zenészek a tagok. A zenekarvezető a bőgős Dave Holland a világ egyik legjobb nagybőgőse, aki többször nyerte el ezt a címet a zenei szaklapokban. Miles Davis egykori zenésztársa ötven éve van a pályán, több száz lemezen működött közre, játszott szinte mindenkivel a jazz nagyjai közül. Most először fordul elő a gyulai fesztivál életében, hogy egy olyan zenész lép fel az együttesben, akit a fesztivál előtt három kategóriában is a világ legjobbjának választották a kritikusok. Craig Taborn 2011-ben elnyerte a világ legjobb billentyűse, zongoristája, orgonistája címet a mértékadó Down Beat szaklapban. Eric Harland dobos ugyanezen a szavazáson az ötödik helyet érte el a világ legjobb dobosai közül. A gitáros Kevin Eubanks-ről elég annyit elmondani, hogy az USA legnézettebb tv-showjában a Jay Leno showban évekig volt a kísérőzenekar vezetője. Egy magyar származású zenész is fellép a fesztiválon Tommy Vig vibrafonos, aki szintén az USA-ban csinált karriert, ahol a legnevesebb zenészekkel játszott. Gyulára a feleségével a dél-koreai Mia Kim énekessel és magyar zenészbarátaival érkezik. Mezei Szilárd hegedűművész az improvizatív műfaj legjobbjai közé tartozik, a Vajdaságban élő zenész trióban lép fel Gyulán. A magyar jazzénekesnő Dániel Annah pedig a swing stílus kiváló képviselője, aki a zenészbarátaival érkezik Gyulára. Színvonalasnak ígérkezik a VII. Vár Blues Fesztivál is. Bostonban született a kiváló szájharmonikás-énekes Keith Dunn, aki a külföldi sztárvendége vendége lesz a fesztiválnak. Az afro-amerikai zenész a blues, a gospel, a soul, a jazz gyökereit szívta magába szülővárosában. 12 éves korától szájharmonikázik, amely hangszer mesterének számít a  jelenleg Hollandiában élő zenész. Keith Dunn több szólólemezt is kiadott, számtalan neves blues zenésszel játszott együtt 30 éves pályafutása során, lemezkiadót is alapított, ahol producerként jó néhány kiváló lemez kiadását segítette. Gyulán a magyar Mississippi Big Beat együttessel lép fel, amely zenekar az Electro NU blues, a klasszikus alapokon nyugvó modern hangzás egyik nemzetközi szinten is elismert képviselője. A legkedveltebb magyar blues zenész Tátrai Tibor, aki most a Magyar Atom nevű zenekarával lép fel Gyulán, amelyben olyan neves zenészek játszanak, mint Solti János, Jamie Winchester, Tóth János Rudolf és Zsoldos Tamás. Szabó Tamást méltán tartják a blues szájharmonikázás egyik legjobbjának. A fesztiválon az új akusztikus zenekarával lép színpadra a Mojo WorKings-szel. A Békés megyei zenészekből álló Route 44 zenekar is játszani fog a programban, akik az új műsorukat mutatják be, amellyel a blues királyai előtt tisztelegnek.

Vendégjátékban több neves színház előadását láthatják ebben az évadban a Várszínházban. A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Molnár Ferenc: Üvegcipő című vígjátékát mutatja be Árkosi Árpád rendezésében július 18-án. Szabó Magda: Abigél című műve a könyv-és filmsiker után most a színpadon is megelevenedik. A budapesti Szabad Tér Színház előadásában olyan neves művészeket láthatnak, mint Bánfalvy Ágnest, Körtvélyessy Zsoltot, Németh Kristófot. A darabot Szikora János rendezésében mutatják be Gyulán július 31-én. Augusztus 8-án szintén egy korábbi filmsikert láthatnak színpadon. A Blues Brothers amerikai kultuszfilm az 50-es, 60-as évek kedvelt zenei stílusáról a R&B-ról szól, olyan bohém zenészekről, akik névtelenül járják az országot, hogy zenéjükkel másoknak és maguknak is örömet szerezzenek. A sok humorral megvalósított film adaptációját, most két nagyszerű énekes-zenész főszereplésével láthatják a tószínpadon. Feke Pál és Serbán Attila alakítja a két emlékezetes blues zenészt. A darab címe: The Blues Brothers, a műfaja musicalkoncert.

Augusztus 9-én egy világhírű angol karvezetőt láthatnak a Várszínház programjában. Phil Minton egy gyulai alkalmi kórussal bemutatja, hogy három nap alatt mit lehet elérni az emberi hanggal. A koncert címe: Hangok-zenék-mosolyok. Az alkalmi kórusba a Gyulai Várszínháznál lehet jelentkezni bárkinek. Érdemes rákeresni a világhálón, mit is csinál ez a zenei géniusz, Phil Minton. Az idei évad egy musicallel zárul augusztus 10-11-én a tószínpadon. A tavaly meghirdetett Madách musicalpályázat győztese volt a Csoportterápia, amely a bemutatása óta nagy sikerrel megy a Madách Színházban. Bolba Lajos a zeneszerző, a szövegkönyvet a színész-énekes Szente Vajk és Galambos Attila írta. A musicalkomédiában Balla Esztert, Ladinek Juditot, Sándor Dávidot, Dobos Juditot, Szente Vajkot, Nagy Sándort láthatják, a rendező Harangi Mária. A fülbemászó dallamok és a sziporkázóan szellemes szövegek jó szórakozást ígérnek. A három fiú és három lány mai életéről szóló darab a lélekről, az esendőségről, a vágyakozásról, az útkeresésről mesél el sok érdekes dolgot a nézők számára.

A Gyulai Várszínház ebben az évben is úgy állította össze a műsorát, hogy abban mindenki találjon kedvére valót.

Az idén is az a mottójuk: Nyáron színházba Gyulára várom!

Infó: www.gyulaivarszinhaz.hu