Pénteken kezdődik a XIII. Shakespeare Fesztivál

“Már több mint fél évszázada, hogy 1964-ben a Várszínpadon nagy sikerrel került bemutatásra Victor Hugo: Hernani című darabja Somogyvári Pál és Stefanik Irén főszereplésével. Az elmúlt 20 évben Gedeon József odaadó munkásságának köszönhetően összművészeti fesztivállá nőtte ki magát a Gyulai Várszínház programsorozata. Színházunk és városunk a Shakespeare Fesztivál révén felkerült a nemzetközi színház- és fesztivál térképre is. A Jazz és Blues Fesztiválon nemzetközileg elismert zenészek is fellépnek a magas kultúrát közvetítő színházi előadásaink mellett.

Gyula, az Alföld gyöngyszeme azért is nagyszerű, mert olyan fáradhatatlan szellemi alakjai voltak és vannak, mint a 2016-ban elhunyt Gedeon József, aki a Gyulai Várszínház összművészeti fesztivál mai formájának megálmodója. Emlékét őrizzük, s őrzik követői is, ami az idei programsorozat színvonalában is mérhető.” 

A Gyulai Várszínház 54. évadának programjai június 29. és augusztus 13. között felpezsdítik majd a nyári kulturális életet Gyulán és a forró mindennapokat megtölti játékkal és művelődési, szórakozási lehetőségekkel.

Az 54. évadban naponta várjuk előadásokkal a nézőket a 600 éves gyulai várban és a csodálatos panorámájú tószínpadon. Három új színházi bemutatót és számos, először itt látható programot, vendégprodukciót nézhetnek meg a legszínesebb műfaji választékban, minden korosztályt megszólítva.

A Gyulai Várszínház ebben az évben is folytatja a Gedeon József által megteremtett hagyományokat a legszínvonalasabb előadásokat a legjobb előadóktól, minden korosztálynak és nézői ízlésnek.

Az első bemutatónk a XIII. Shakespeare Fesztiválon a Szentivánéji álom című táncjáték lesz július 7-én és 8-án a Várszínpadon. A produkciót Kulcsár Noémi koreográfus állítja színpadra, aki már sikerrel mutatta be Shakespeare Macbeth és Rómeó és Júlia című darabjait is. Shakespeare 1595-ben írta a Szentivánéji álom című művét, magyar nyelvre elsőként Arany János fordította le 1863-ban. A vígjáték idővel átkerült a színpadra is, így balett előadások formájában is bemutatták a történetet. Az előadás folyamán Felix Mendelssohn Bartholdy zeneszerző által alkotott dallamok csendülnek fel, illetve azok átdolgozásai. A Szentivánéji álom számtalan átdolgozásban került már színpadra, de a gyulai Shakespeare Fesztiválon most először kerül sor táncjátékként való bemutatásra. Minden koreográfusnak és rendezőnek más az elképzelése és éppen ez teszi különlegessé ezt a vidám darabot. Az előadás garantáltan mosolyt csal a nézők arcára! Egy különleges éjszaka tele meglepetésekkel és mozgalmas történésekkel.

Az idei kiemelt külföldi Shakespeare előadás az izraeli Lear király (The Bastard’s Story) annál is inkább, mert a 13 éve tartó fesztiválon még nem szerepelt izraeli produkció. Az előadás 2016-ban a Valis Színházi Fesztiválon díjat is nyert. Látható lesz még a  III. Richárd Zsótér Sándor, a M/Ámor vagy amit akartok a Terminál Workhouse fiatal alkotókból álló csapatának előadásában, a Tévedések Vígjátéka Bocsárdi László rendezésében, valamint a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház legújabb produkciója a Shakespeare, Sonnet 66 Kokan Mladenoovic rendezésében, és Az éjszaka szívében – A Lear történet, amely a nagyváradi Teatrul Regina Maria előadása.

Varga Marianna, a Gyulai Várszínház ügyvezetője