VIII. Shakespeare Fesztivál

Ebben az évben már nyolcadszor rendezik meg a nemzetközi Shakespeare Fesztivált július 5 és 15. között, amely most rendhagyóan egy mű köré szerveződik, Shakespeare utolsó varázslatos darabja köré, A vihar köré, amely Shakespeare vígjátékok közé sorolt darabja. Az angol bárd máig egyik legnépszerűbb színműve 1611-ben íródott. A darabot a legváltozatosabb módon dolgozták fel az évszázadok során. Gyakran varázsos, zenés-táncos, maszkos látványosságként állították színpadra, de szinte minden elképzelhető politikai és lélektani szituáció szerint aktualizálva is előadták. Egyesek szerint a visszavonuló Shakespeare a főszereplő Prosperoban önmagát írta le, aki búcsúzik a színpadtól.

A vihar minden kornak újat mondott, ma is aktuális mű. Nem véletlenül esett a választás idén erre a darabra. A gyulai fesztiválon minden előadás teljesen más lesz, tehát érdemes megnézni és összehasonlítani azokat a nézőknek. Silviu Purcarete világhírű, Franciaországban élő román művész rendezésében a Craiovai Nemzeti Színház játssza el a Vihart, magyarországi bemutatóként Gyulán. Az előadás létrejöttében szerepe van a Gyulai Várszínháznak is, mint az European Shakespeare Festival Network egyik tagjának, akikkel közösen kérték fel a rendezőt a darab színpadra állítására.

A tavalyi fesztivál egyik dél-koreai sikerdarabja után most ismét ebből az országból érkezik egy világhírű produkció. A szöuli nemzeti színház korábbi művészeti vezetője, az idős rendező Oh Tae Suh állította színre A vihart a Mokwha Repertory Company együttessel. Az ötödik századba helyezett előadás a koreai kultúra látványosa megjelenítése. A tánccal, zenével, gyönyörű jelmezekkel, kevés szöveggel előadott produkció nem véletlenül volt tavaly nyáron az edinburghi fesztivál főműsorának nagy sikere. Akik egy különleges színházi produkciót akarnak látni, ne hagyják ki ezt az előadást. Nagy-Britanniából érkezik egy Vihar előadás, amelyben két fantasztikus színészt Mick Jasper, Iain Amstrong láthatják.

Az AJTC Company tíz évvel ezelőtt mutatta be ezt az előadást, amellyel országos sikert arattak a szigetországban, most felújították, és újra játsszák Geoff Bullen rendezésében. A két nagyszerű színész az angol színjátszás legnemesebb hagyományát követve nem csak szóval, de mimikával, mozgással és zenével is különlegessé teszi a produkciót. A magyar Shakespeare előadások közül is a legjobbakat tervezik meghívni.

A kortárs táncot a Közép-Európa Táncszínház képviseli, akik szintén A vihar című produkciójukat hozzák el. Lesz két zenés program is, az egyik a neves Kossuth-díjas zongoraművész Vukán György Vihar című jazz koncertje, amelyet a triójával ad elő, valamint egy megzenésített Shakespeare szonett előadás, amelyben a nagyváradi Mátyás Zsoltot és művészbarátait láthatják. Ezen kívül sok más érdekes kísérő program várható a tíznapos fesztiválon, lesz konferencia, Shakespeare-filmeket vetítenek, találkozhatnak egy neves műfordítóval, lesz utcaszínházi előadás, Shakespeare korabeli ételeket kóstolhatnak a Patrióta és a Corvin éttermekben és finom borokat is ihatnak a Midsummer Wine’s Dream borfesztiválon. A Shakespeare Fesztivál végleges programját júniusban ismerhetik meg.
Infó: www.shakespearefesztival.hu