Havi archívum: július 2016

Shakespeare műfajilag nehezen besorolható, színműként számon tartott Szeget szeggelje elég különös darab. Ez a tulajdonsága arra mindenképpen jó, hogy bizonyos biztosítékot jelent: aki a Szeget szeggelt megrendezi, annak okvetlenül gondolnia kell valamit erről a bizarr történetről és főbb szereplőiről. A hatalmat ideiglenesen átruházó Hercegről, aki álruhában settenkedik az államigazgatás napi ügymenete körül, és kétes irányzékkal vet be kegyetlenebbnél kegyetlenebb trükköket. A kinevezett helyettes helytartóról, aki bigott erkölcsi szigort léptet hatályba, és gyakorlatilag azonnal elbukik rajta ő maga. A kolostorba vonuló ifjú lányról, aki hazudozásba és csalásba kétségek nélkül belemegy, viszont a bátyját elvi alapon halálba küldi, mert felháborítja, hogy a fiatalember az ő szűzi tisztasága árán szeretne életben maradni. Tisztességes kuplerájosokról, korrupt börtönőrökről, szélhámosságban bűnrészes egyházi személyekről és egyéb furcsa szerzetekről és szerzetesekről szól a mese.

A szövegváltozat például valahol a kettő között táncol. Ami elhangzik a színpadon, az Vas István is meg nem is, mivel az ifj. Vidnyánszky Attila előadásainak szövegkönyvét jegyző Vecsei Miklós fordítóként, átdolgozóként, dramaturgként alaposan, de azért a felismerhetőségig szabta át az eredeti textus(oka)t. (Első hallásra az emblematikus fordulatok közül tán csak az „Országomat egy lóért!” maradt érintetlenül; igaz, először ironikusan, idézőjelek közé szorítva hangzott el a színpadon.) Vecsei szövege nem különösebben aktualizál, de hát épp ez a darab erre nem is nagyon szorul rá – eszembe jut egy interjú a nagy román rendezővel, akit arról kérdeztek, miért nem dolgozik kortárs szövegekkel, miért nem csinál harcias politikus színházat, mire értetlenkedve válaszolta, hogy vajon van-e annál politikusabb döntés, ha az ember III. Richárdot rendez?