Gyula, Shakespeare Fesztivál, július 8-9. vasárnap, hétfő
Amit 500 évvel ezelőtt csak sejtettem, az most a szemem láttára virul: Igen, naggyá lett Anglia és a nyelv, a csalfán könnyűnek mutatkozó inglis. Mert mit hallok hűs rozémat (Rózsika, drága!) kortyolgatva épp: She loves you, yeh, yeh, yeh…a Vár előtt könnyes szemű urak bólogatnak a ritmusára. Kissé pocakos már a dalnok, csak a szám nem öregszik: én tudom, hogy 50 év ide-oda, semmit nem számít. A Beatles és a Rolling örök. Bár van, aki kétli…”Hol lesznek már a bítleszek, amikor én még itt leszek.”, írta egy kollég, bár nem saját magáról, hanem egy másik – magyar – dalszerzőről. A magyarok a kisebbrendijüket trendi módon ápolják. És lefordíthatatlanul. Ingyom-bingyom, tá.
Szóval a Beatles: ha belegondolok, Anglia mindenféle pontjain kimozgatta a világot sarkaiból (hogy én szülessek helyretolni): zene és popkultúra, és divat (Mary Quant miniszoknyái), és építészet (London) és festészet (Francis Bacon, L. Freud, D.Hockney) mi van még… ja, színészeiről és színésznőiről nem is beszélve! Igen: a színház. A Globe…eltartott egy ideig a helyreállítás. De most már nemcsak a Themze partján gömbölyödik, épp a Shakespeare Network oldaláról látom, hogy a németországi Neuss-ban is van Globe , sőt a magyarok is szerettek volna egyet a Balaton partján. Abból semmi nem lett eddig. De én kivárom, esküszöm! Addig azonban tökéletesen megfelel Gyula összes termeivel, tereivel.
Mert találnak itt mindig valami újat: a Múzeum kertjében például jazz-koncertet tartottak. Rájöttek arra is, hogy erősítő nem kell, anélkül is szépen szól. A szerző, a mű, a zenészek és a hangszer… bemutató volt! A Várszínház megrendelt egy új darabot… Királyság, hogy van ilyen. És amire készen lett a Vihar, addigra a város felújította a 100 éves zongorát. Ültem a platánok árnyékában és egyetértettem Vukán művész úrral: nem a barbárság, hanem a harmónia győz, bár súlyos összeütközések árán.
Hétfőtől megint munkanapok! Megjöttek a gyerekek, akik mind a színházra, a színházra és megint a …. kíváncsiak. Ezen belül én vagyok nekik érdekes, és tudnak angolul, meg ráérnek és a 40 fokban fűti őket még valami plusz. Megemelem a kalapom! Nem csoda, hogy ezt az Európai Unió Kulturális keretprogramja is támogatja. A Kamaraterem falai őrzik az eddig itt megtartott előadások és workshopok szellemét (Tim Carroll, Balázs Zoltán, Krétakör-hamlet.ws), bár ők akkor még ovisok voltak, mostani tanáraik pedig diákok.
Két óra elteltével kint, az illusztrált falak között Nagy András vezetésével elemzik A vihart: szelíden húzzák a tartóköteleket és vitorlákat, nem tépik-cibálják, mert nem ismerik a forszát. Holnap és még jó pár napig újra jönnek.
Én itt vagyok a vártán. És remélek… dum spiro – spero, úgyis mint Prospero. Néha kiugrok a Várba előadást nézni….tánc, tánc.
