Shakespeare Fesztivál, Gyula, 2012. július 10-11.
Megígérték, betartották: viharos a fesztivál Gyulán. Ahogy így visszaolvasom korábbi naplóimat, egy – egy vihar mindig jutott a nagy hőség közben. De idén már három égszakadás-földindulás ébresztett a sziesztámból, vagy éjszakai álmomból. Frissül a lég. Jó így dolgozgatni. Barátom, Acer is hűsölhet végre kicsit. És kóstolhat is valami helyi speciálist, aki mer…hiszen ez az őrült napsütés ajándéka.
Sok a dolgunk. Délelőtt kipihenjük az estét. De déltől már nagy forgalom van. 2-kor kezdődik a Nyári tábor, középiskolásoknak. Kezdetben elfogódottan ültek, de tanáraik bátorítására megjött a hangjuk és nyílik a szemük a színház világára. A programnak épp ez a célja. Minden évben ámulattal figyelem a népes összefogást ebben a modern világban: országok között, szinte ismeretlenül szőnek kapcsolatokat közös célokért… Itt a nevemet viselő hálózat, www.esfn.eu ahol a tagok osztoznak a lehetőségeken. Így lett Gyulán a Fedezd fel a színház világát! program.
Micsoda gyönyörű fejlődés a színház javára: az én időmben nemhogy oktatták, mutatták, elemezték fiatalokkal, hanem épp ellenkezőleg: alázták, tiltották a színházat, mint a jó erkölcs ellenségét, ahol hazudni, csalni, gyilkolni tanul csak az ember, ha a végignéz egy darabot. Mi tagadás: általában nappal játszottunk, mert este nem volt tanácsos arra a környékre jönni, ahol a The Curtain, a Swan, a Burbage állt a város szélén. Később a Globe se a központban állt.
Közben meg vándoroltunk, ha nem volt főúri támogatónk. Bár én nem panaszkodom: jól éltem, sikeres voltam. A legnagyobb gondom talán a számolgatás volt a darabjaimban, hogy ki honnan mennyi idő alatt kaphat híreket csatákról, szerelmi válaszokról, hogyan térül fordul, ha ennyi-mennyi yardot ha megtesz. Ma meg: email, telefon és semmi lovas futár, vagy hírnök ki pihegve szól.
A vándorkodás meg mintha újra divat volna errefelé. Legalábbis a hét első 3 napján olyat láttam, ami igen felvidámított, mert emlékeztetett serdülő koromra. Igaz, ha jól értettem, nem az én szövegemmel bíbelődtek, de ugyancsak megadták a módját, mert a közönség nagyon mulatott a kertben. Kicsik és nagyok együtt a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia óriás(lábas)aival.
Volt két táncos esténk. A másodikon (kedden) egy angyal igen csípős-édes-savanyú szó(ssz)val fogadta a népet. Ha én jártas vagyok is a kulisszák világában, ezt a többség nem mondhatja el magáról. És főleg nem a középkori vár falai által alkotott szabadtéri színház esetében! Ilyen is csak Gyulán történhet meg velem, vagy ne legyen Vilmos a nevem!
Már elnézést a fenti rímfaragásért ékes magyar nyelven, ennek én nem vagyok mestere, annál inkább ez a lófarkos-szemüveges kolléga, akit szájtátva hallgatott az összegyűlt közönség. Varró Dániel (mert nem Dani, mióta maga is apa) tollából, szájából a rímek rohamra rajtolnak, ha írni kezd: színész legyen, aki szabályait szépen szolgálja és nem szégyenbe szántja bele saját sekélyes simaságaival. Költő ő, de csak fordítóként jut kenyérhez, hát azt költi: családja van. Ihlete a megrendelője. Ismerős helyzet.
Végül szerdán este 110 perc lengyel Hamlet jutott szünet nélkül, Sírásók, Atyja szelleme,és mások nélkül . Sütött a terem. És az volt a színen, amit ígértek: összeomlás, pusztítás.
A hűvösebbre fordult hőségben várom az estét, amikor édes anyanyelvemen minimális vihart ígér a műsor. Jöhet még az égből is, de most arra gondolok, amit ketten adnak elő. Nem fogok beleszólni, de majd megírom…
