2013. július 6-7-8.
Ahány előadás, annyi féle Hamlet állt elém a gyulai Várban eddig: követtem küzdelmét az idővel… alaposan kizökkentette őt. A pénteki premiertől, sőt az előző esti főpróbától kezdve vasárnap éjfélig mindig mutatott valami újat.
Ami biztos: a kád és a zuhany. A fennkölt megtisztulás prózai szimbóluma, a mindenki mossa kezeit és a mindenki besározódott ellentétpárja. Mások szemében a születés öble a kád és az életre-keltés eszköze a zubogó víz. Nem lennék meglepve olyan magyarázaton, hogy a művészek közül többen is kádban olvasva szeretik csillapítani alkotói lázukat. …a közönségé legyen a végső szó. Az utolsó csepp…
Szeretem ezt a függönytobzódást. Vajon milyen lesz a vetített képek gyűrődése, torzulása, változása, ha nem segít majd a jó gyulai szél, vagy éjszakai szellő? Mert innen színházi falak közé kerül az előadás. Hallottam én már szellemekről… hm. Mármint színháziakról, hogy azok szeretnek a díszletek között bújkászni… De arra nem építhet egy modern rendező, ugyebár. A huzat is mozgathatja, de annak más is az útjába kerül. Időm nem engedi, hogy a Sepsiszentgyörgybe utazzak, de hajtana a kíváncsiság. Azt hiszem, legjobb, ha Helsingőrbe megyek és kivárom, míg ők is odaérnek. Ott minden a helyére kerül majd.
Hétfőn délután azt tapasztaltam, hogy az ifjú olvasók és színházi tanoncjelöltek kíváncsiak, okosak, csak épp nem nagyon olvasnak. Nem baj, majd ezután. Mert kaptak útravalót hosszú távra Nagy András kollégámtól, ki szintén drámaíró, de mellé még tudós és tanár is. Jót tesz egy kis rendszergazdai ellátás a Hamletnek, ha tapasztalatlan nézőkkel kell beszélni róla: ki kicsoda? ki kivel van? és ki van ki ellen? milyen érzelmek mozgatják őket? Mit akar Claudius, mit tagad Gertrud, kit szeret Hamlet?
És mindezt nemcsak az én szövegemből, hanem a rendezői értelmezésből is meg kell tudni válaszolni. Nem könnyű, ugyanis egybehangzóan megállapítják, hogy „ez az előadás művészi erővel téved”. Egyetértünk. „Több vele a probléma, mint az öröm” – ez is igaz.
Naponta lesz ilyen beszélgetés: 1 óra tömény feladványfejtés.
Jól esett este édes anyanyelvemen, amúgy valódi középkoriban hallgatni a szonettek és más versek megzenésítését. Mióta visszajáró Vilmos vagyok, sokat hallok a magyarok zenei képességeiről. Itt ráteszem a pecsétemet: ez igaz! Ők négyen értenek engem és én is értem őket. A humorukat is….
És jön kedden, 9-én, a főiskolás (és már híres) Hamletem: egyszer volt itt Lír a kastélykertben, ugyancsak Zsótér Úr rendezésében. Az idő napközben meleg, szúnyog se rebben. Este a Tószínpadra megyünk… csipkelődő szellemem úgy uralja az estet és a testet, és annyira lenyűgöz majd minket a produkció, hogy észre se vesszük, ha a helyi békák és az éjjeli lepkék is beszállnak a darabba. Hiszen van itt helyük: „Mindenki valamilyen szerepet játszik a darabban. A főhős is rögtön bejelenti, hogy bolondot fog játszani. A színpad nézőtérré, a nézőtér színpaddá válik. A szünet öltözővé, a megbeszélés színhelyévé.” – írja a rendező. Na, beülök én is oda, és majd megírom, hogy sikerült….
Július 6-7-8. (szombat, vasárnap, hétfő)
/Napló fotók: Ránki Júlia/
