Tiger Lillies, Térey és a Hamletek – Zene, irodalom és konferencia a fesztivál programjában

A XIV. Nemzetközi Shakespeare Fesztiválon a színházi előadások mellett zenei- és irodalmi programokkal, valamint tudományos konferenciával várják a közönséget.

A Gyulai Kamarazenekar reneszánsz és barokk estjét július 12-én hallhatjuk 18 órától a Kamarateremben. Szólisták: Czirok Ildikó (gitár), Czeglédi Katalin (ének), Pete Lilla Viktória (flöte). Művészeti vezető: Veres József

Másnap, július 13-án 21 órától a Várszínpadon a londoniak egyik kedvencét, a Tiger Lillies-t, egy brit kultzenekart hallhatnak-láthatnak, akik erre a különleges produkcióra vesznek jegyet. Valódi show-ra lehet számítani egy olyan formációtól, akik az underground státuszból indulva, közel harminc év alatt meggyőzték a közönséget: az a mód és tehetség, amellyel a zenei és előadásmódbeli rétegeket vegyítik, tulajdonképpen utánozhatatlanná és megkerülhetetlenné teszi őket.

A háromfős, provokatív banda zenéjében ott találjuk a kabaré, varieté, punk és opera elemeit, de ugyanilyen természetességgel a cigány- vagy cirkuszi zenét és a francia sanzonokat, a Koldusopera motívumait. Martyn Jacques, az együttes frontembere a kasztrált énekesek stílusát tanulta meg, és hangszerhasználatuk is teljesen eltér a megszokottól.

A koppenhágai Hamlet-előadásukban nemcsak zenei, de egyúttal mélyreható színházi élményt is nyújtottak, kortárs cirkuszi jelenetekkel és óriásbábokkal. A dán rendező, Martin Tulinius értelmezésében a csábítás, szerelem, bosszú, árulás és halál egyvelege sötét humorral itatódik át.

A előadással a csapat végigturnézta Európát, Ázsiát, Ausztráliát és Amerikát, és mindenhol népszerűségre és remek kritikai visszhangra talált.

A gyulai koncerten a Hamlet-előadásuk zenei anyagát hallhatjuk majd.

Nagy András, drámaíró, egyetemi

Hamlet-burleszk, XIX. és XXI. századi Hamletek, Hamlet a köbön, Kazinczy Hamletje és még sok más érdekesség lesz július 14-én a 11 órakor kezdődő tudományos konferencián. Az évről évre megrendezésre kerülő szakmai nap a Shakespeare Bizottság szervezésében jön létre.

A Mogyoróssy Könyvtárban Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója, és Nagy András, drámaíró, egyetemi tanár nyitja meg a Hamlet és társai című konferenciát.

A Gyulai Várszínház Shakespeare Fesztiválján már hagyománnyá vált, hogy egy Shakespeare-hez köthető kortárs magyar írót, költőt is vendégül látunk. Most korunk egyik legizgalmasabb magyar alkotójával, Térey János József Attila-díjas, Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjas költővel, drámaíróval, prózaíróval ismerkedhetnek meg a fesztivál utolsó napján az érdeklődők.

A Shakespeare és Térey János című est moderátora, Elek Tibor irodalomtörténész, ahogy korábbi vendégeit, például Esterházy Pétert, Bereményi Gézát, Nádasdy Ádámot, vagy legutóbb Kodolányi Gyulát, úgy Térey Jánost sem csak a Shakespeare-hez fűződő viszonyról fogja faggatni. Jóllehet a beszélgetés apropójául, Téreynek az Ünnepi Könyvhétre megjelent nagyregénye, a Káli holtak szolgál, ami egy olyan különlegesen érdekes kortársi színházi regény, amelyben nemcsak a csodálatos Káli-medencét ellepő zombi apokalipszisről készülő film, hanem a Trianoni Hamlet előadása is fontos szerepet kap.

 

A KONFERENCIA PROGRAMJA:

  1. szekció: Hamlet és társai régen

Elnök Nagy András

11.10-11.30 Fazekas Sándor (SZTE): Kazinczy Hamletje

11.30-11.50 Palkóné Tabi Katalin (AVKF): Hamlet: drámák és szövegkönyvek

11.50-12.10 Schandl Veronika (PPKE): Hamlet, az angol – a Hamlet-burleszk a 19. században

12.10-12.20 Kávészünet

  1. Szekció: Hamlet és társai ma

Elnök: Nagy András

12.20-12.40: Almási Zsolt (PPKE): Hamlet és a „Levegőt!” a Vígszínházban

12.40-13.00 Bernáth András (SzTE): Három angol és két magyar Hamlet: 21. századi színházi előadások az irodalomtörténész szemével

13.00-13.20 Cseicsner Otília: Hamlet a köbön. Schilling Árpád bécsi Hamletje