III. Richárd címkézett bejegyzés

III. Richárd Vidnyánszky-Vecsei-Kovács módra

ifj. Vidnyánszky Attila és Eszenyi Enikő a budapesti próbán | fotó: Szkárossy Zsuzsa

ifj. Vidnyánszky Attila és Eszenyi Enikő a budapesti próbán | fotó: Szkárossy Zsuzsa

Igazi színházi csemegének ígérkezik a III. Richárd a Gyulai Várszínházban július 13-án. 14-én és 15-én. Az alkotókkal beszélgettünk a bemutató kapcsán.

Nem csak a nyári szabadtéri színházi szezon, de az egész év egyik legizgalmasabb bemutatójának ígérkezik a Gyulai Várszínházban, az immár tizenkettedik Shakespeare Fesztivál keretében színre kerülő III. Richárd. Izgalmas már csak azért is, mert a szereposztásban olyan közismert neveket találunk, mint Eszenyi Enikő, Trokán Nóra, Trill Zsolt vagy éppen Hegedűs D. Géza – olyan színészeket, akik a rendes színházi évadban aligha játszhatnának együtt. De izgalmas azért is, mert mellettük több frissen végzett vagy még tanulóéveit töltő színészhallgató is szerepel az előadásban, mind a budapesti, mind a kaposvári egyetem színművész szakáról. Végül, de nem utolsó sorban azért, mert újra együtt dolgozik az az alkotói hármas, amely az utóbbi egy évben mondhatni berobbant a magyar színházi életbe, több sikeres előadást téve le az asztalra, köztük a POSZT versenyprogramját megjárt és díjat szerzett Liliomfit.

Tovább a 7óra7 oldalára >>>

Bővebben...

Ifj. Vidnyánszky Attila rendezése Gyulán: a III. Richárd világában élünk

DSC_7762

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Provokál bennünket Richárd, de vajon meddig tűrjük el, meddig hiszünk neki? Én is így érzem magamat. Richárd nem rossz vagy jó, ő csak kíváncsi – nyilatkozta nemrég egy televíziós beszélgetésben ifj. Vidnyánszky Attila, aki duplázik a XII. Shakespeare Fesztiválon.

Érettségi előtt, amikor a pályaválasztásom szóba került, tudtam, hogy színházban szeretnék dolgozni. Amikor felvételizni mentem a Színművészetire, nagyon kíváncsi voltam arra, mi van ott, milyen munka folyik a falak között, hiszen nagyon sok legendát hallottam, de nem volt bennem az, hogy mindenáron ide szeretnék járni. Aztán az első rosta után minden megváltozott bennem – beszélt az indulásról ifj. Vidnyánszky Attila, a III. Richárd rendezője, aki nem először dolgozik Gyulán, a Shakespeare Fesztiválon, ahol július 6-án folytatódik a Gyulai Várszínház saját produkciójának próbafolyamata.

Tovább a librarius.hu-ra, Tóth András Tozzi teljes írásához >>>

Bővebben...

III. Richárd | Gyulai Várszínház

Online jegyvásárlás

„ Új bemutató a fiatal, sikeres rendezőtől”

W. Shakespeare: III. Richárd

Főbb szerepekben:

Trill Zsolt, Eszenyi Enikő, Hegedűs D. Géza, Szűcs Nelli, Trokán Nóra

Zeneszerző: Kovács Adrián

Dramaturg: Vecsei Miklós

Rendező: ifj. Vidnyánszky Attila

A Gyulai Várszínház bemutatója

Idén Shakespeare év van, hiszen 1616-ban, 400 éve halt meg a nagy angol színpadi szerző. Ezért az idén kiemelt programok láthatók a XII. Shakespeare Fesztiválon Gyulán július 7. és 17. között. A Shakespeare Fesztiválon kerül sor a nyári évad második új bemutatójának premierjére. A III. Richárd című drámát a sikeres fiatal rendező, ifj. Vidnyánszky Attila állítja színpadra a vár udvarán a Gyulai Várszínház produkciójaként.

DSC_7927

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

DSC_7869

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

DSC_7846

Szereposztás:

III.Richárd – Trill Zsolt

Erzsébet – Eszenyi Enikő

György/Edwárd/Tyrell – Hegedűs D. Géza

Margit – Szűcs Nelli

Anna – Trokán Nóra

Buckingham – Dóra Béla

Catesby – Patkós Márton

Hastings – Vecsei Miklós

Rivers – Kovács Tamás

Stanley – Krausz Gergő

York herceg – Böröndi Bence

Erzsébet fiatalabb fia – Szabó Sebestyén László

Erzsébet lánya – Barta Ágnes

Brakenbury – Bordás Roland

Pap – Berettyán Sándor

Polgár – Berettyán Nándor

Gyilkos 1- Gyöngyösi Zoltán

Gyilkos 2 – Lestyán Attila

Zeneszerző: Kovács Adrián

Dramaturg: Vecsei Miklós

Rendező: ifj. Vidnyánszky Attila

A Gyulai Várszínház bemutatója

Évszázados háborúk után, megfogyatkozva bár, de béke ül Angliára. Az utcán szól a zene, hömpölyög a sör, a pincékben orgia, az embereket beárazzák, a holtakat elfelejtik. “Éljen, hisz béke van!” – harsogja a nép. Egy ember áll csak meg, hogy torz árnyékát nézve, feltegye a kérdést: valóban ez a béke? Richárd hősként harcolta végig a háborút, de a békebeli címlapokon már nem mutatna jól. Egyedül maradt. Gyűlöli a világot, köp a megszokásokra és retteg az unalomtól. Eldönti hát: játszani fog…

„Most, hogy gondolkozom és beszélek, hallom magamban a magamról való beszéd mámorát és az én-től való részegség állapotát élvezem. Ha titkolnám, elárulna és lefokozna. Így, hogy bevallom, csak a látás erejét növeli. Az én? Ha arra jó, hogy az ember gyilkoljon vele, miért ne lenne jó arra, hogy lerészegedjék tőle? Semmitől sem riadok vissza. Nem tisztelem különösebben sem az ént, sem az ellenkezőjét. Az én esetemben is, mint másban, minden attól függ, hajlandó vagyok-e feláldozni valamiért, ami több.”    