A július 3. és 13. között Gyulán megrendezett jubileumi Shakespeare Fesztiválon 4600 néző tekintette meg a nyolc országból érkezett 33 programot. Az első napon, a Szentivánéji álom Nemzeti Színházzal közös premierje után a magyar és a külföldi előadások is telt házat vonzottak.
Havi archívum: július 2014
Gyulán tizenegy nap alatt négyezren látták a tegnap zárult X. Shakespeare Fesztivál harminchárom produkcióját. A sorozatra hét országból érkeztek közreműködők.
Úgy látszik az tényleg jó kabala, ha Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója az esti előadásra magával hozza az esernyőjét. Történt ugyanis, hogy a X. Shakespeare Fesztivál egyik legjobban várt előadása, a londoni Shakespeare’s Globe Sok hűhó semmiért című produkciója előtt a gyulai vár udvarán igencsak gyülekeztek a viharfelhők.
Tovább a nepszava.hu oldalra a teljes íráshoz >>>
Bővebben...A július 3. és 13. között Gyulán megrendezett jubileumi Shakespeare Fesztiválon 4600 néző tekintette meg a hét országból érkezett 33 programot. Az első napon, a Szentivánéji álom Nemzeti Színházzal közös premierje után a magyar és a külföldi előadások is telt házat vonzottak.
A fesztivál művészi csúcspontjait a bemutató mellett a Szentpétervári Balti Ház Fesztivál Színház Luk Perceval által rendezett Macbeth előadása, illetve a Szabadkai Népszínház Magyar Tagozatának Macbeth előadása jelentette. Fellépett a londoni Shakespeare’s Globe Színház egy komédiával, és láthattak chilei, szerb és lengyel előadásokat is. Először rendezték meg a Fringe Fesztivált, ahol utcaszínházak produkcióit nézhettek meg és koncerteket hallgathattak. Vetítettek filmeket, volt egy kétnapos nemzetközi konferencia, amelyen neves Shakespeare kutatók és középiskolai tanárok, diákok is részt vettek. A szonetteket jazz, pop, klasszikus és kortárs zenei műfajban is előadták a meghívott művészek. Középiskolásoknak workshopot szerveztek, Shakespeare korabeli menüsort is megkóstolhattak az egyik étteremben. A fesztivál szervezői sikeresnek ítélik meg az idei fesztivált.
Gyula, 2014. július 12.
Bővebben...A londoni, újjáépített Globe Színház vezetése néhány éve úgy döntött, hogy nemcsak a színházi stílusban tér vissza Shakespeare korának gyakorlatához, hanem turnérendszerében is. Mini társulatokat toboroz (juszt sem mondom, hogy kasztingol), melyek egy-egy darab előadásával bejárják Britanniát vagy akár egész Európát.
Bedő István kritikája az olvassbele.com oldalon >>>
Bővebben...2014. július 10.,11., 12. – csütörtök, péntek, szombat
Most már biztos, hogy a színház és a futball közös élvezetéről kellett volna írnom egy darabot. A játék mindenhatósága miatt. És a nemzetköziség miatt. Sokan ülnek együtt, és ugyanazt nézik. Ha nem értik, akkor is érzik.