ifj. Vidnyánszky Attila címkézett bejegyzés

III. Richárd Vidnyánszky-Vecsei-Kovács módra

ifj. Vidnyánszky Attila és Eszenyi Enikő a budapesti próbán | fotó: Szkárossy Zsuzsa

ifj. Vidnyánszky Attila és Eszenyi Enikő a budapesti próbán | fotó: Szkárossy Zsuzsa

Igazi színházi csemegének ígérkezik a III. Richárd a Gyulai Várszínházban július 13-án. 14-én és 15-én. Az alkotókkal beszélgettünk a bemutató kapcsán.

Nem csak a nyári szabadtéri színházi szezon, de az egész év egyik legizgalmasabb bemutatójának ígérkezik a Gyulai Várszínházban, az immár tizenkettedik Shakespeare Fesztivál keretében színre kerülő III. Richárd. Izgalmas már csak azért is, mert a szereposztásban olyan közismert neveket találunk, mint Eszenyi Enikő, Trokán Nóra, Trill Zsolt vagy éppen Hegedűs D. Géza – olyan színészeket, akik a rendes színházi évadban aligha játszhatnának együtt. De izgalmas azért is, mert mellettük több frissen végzett vagy még tanulóéveit töltő színészhallgató is szerepel az előadásban, mind a budapesti, mind a kaposvári egyetem színművész szakáról. Végül, de nem utolsó sorban azért, mert újra együtt dolgozik az az alkotói hármas, amely az utóbbi egy évben mondhatni berobbant a magyar színházi életbe, több sikeres előadást téve le az asztalra, köztük a POSZT versenyprogramját megjárt és díjat szerzett Liliomfit.

Tovább a 7óra7 oldalára >>>

Bővebben...

Ifj. Vidnyánszky Attila rendezése Gyulán: a III. Richárd világában élünk

DSC_7762

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Provokál bennünket Richárd, de vajon meddig tűrjük el, meddig hiszünk neki? Én is így érzem magamat. Richárd nem rossz vagy jó, ő csak kíváncsi – nyilatkozta nemrég egy televíziós beszélgetésben ifj. Vidnyánszky Attila, aki duplázik a XII. Shakespeare Fesztiválon.

Érettségi előtt, amikor a pályaválasztásom szóba került, tudtam, hogy színházban szeretnék dolgozni. Amikor felvételizni mentem a Színművészetire, nagyon kíváncsi voltam arra, mi van ott, milyen munka folyik a falak között, hiszen nagyon sok legendát hallottam, de nem volt bennem az, hogy mindenáron ide szeretnék járni. Aztán az első rosta után minden megváltozott bennem – beszélt az indulásról ifj. Vidnyánszky Attila, a III. Richárd rendezője, aki nem először dolgozik Gyulán, a Shakespeare Fesztiválon, ahol július 6-án folytatódik a Gyulai Várszínház saját produkciójának próbafolyamata.

Tovább a librarius.hu-ra, Tóth András Tozzi teljes írásához >>>

Bővebben...

Rómeó és Júlia | Kaposvári Egyetem

Online jegyvásárlás

„Sziporkázó fantázia, nagyszerű csapat félelmetes lendülete”

W. Shakespeare: Rómeó és Júlia

Rendező: Ifj. Vidnyánszky Attila

Hiszünk még a szerelemben? Úgy értem, hiszünk-e még a mindent elsöprő, az identitást, a megkövesedett dogmákat, az előítéleteket, a félelmet és talán még a józan észt is felülíró szerelemben? Hiszünk még abban, hogy két ember egyesülhet? És ha igen, akkor hisszük-e, hogy ez az egység lehet maga világmindenség?

Történet a megmagyarázhatatlan gyűlöletről, melynek csak egy megmagyarázhatatlan szerelem vethet véget. A harmad éves kaposvári színművész osztály kincskeresése 2 óra 20 percben.

Ifj. Vidnyànszky Attila, Vecsei H. Miklós, Kovács Adrián és a kaposvári harmad éves Uray osztály közös munkája ez, az ötödik félév végén létrehozott vizsgaelőadás. Készült a Nemzeti Színházban, több helyszínen. A közös gondolkodást meghatározta a szövegközpontúság, a helyszínfüggetlenség… és a Beatles.

Koncert

A bemutatót követően az osztály rock-zenekara fesztiválzáró Örömkoncertet ad –többek között- a Little Shop Of Horrors c. musical egy részletének, Eric Clapton (Change The World; Forever Man) számainak, Hugh Laurie (You Don’t Know My Mind), Lady Gaga (Born This Way) Kylie Minogue – Nick Cave (Where The White Roses Grow), valamint Tom Waits (Matilda; Tango ‘Till They’re Sore; Come On Up To The House) zenéinek előadásával.

Játszó –és zenélő személyek:

Benedek Dániel                        Dér Mária

Dunai Csenge              Helvaci Ersan Dávid

Herczegh Péter            Horváth Julianna

Kónya Renáta              Mészáros Martin

Nagy Balázs                Nagy Márk

Szabó Nikolett              Szép Domán

Ticz András                  Varga Bori

Osztályvezető tanár

Uray Péter

_MG_01311 (1) _MG_01311 (3) 1nagy

Bővebben...

III. Richárd | Gyulai Várszínház

Online jegyvásárlás

„ Új bemutató a fiatal, sikeres rendezőtől”

W. Shakespeare: III. Richárd

Főbb szerepekben:

Trill Zsolt, Eszenyi Enikő, Hegedűs D. Géza, Szűcs Nelli, Trokán Nóra

Zeneszerző: Kovács Adrián

Dramaturg: Vecsei Miklós

Rendező: ifj. Vidnyánszky Attila

A Gyulai Várszínház bemutatója

Idén Shakespeare év van, hiszen 1616-ban, 400 éve halt meg a nagy angol színpadi szerző. Ezért az idén kiemelt programok láthatók a XII. Shakespeare Fesztiválon Gyulán július 7. és 17. között. A Shakespeare Fesztiválon kerül sor a nyári évad második új bemutatójának premierjére. A III. Richárd című drámát a sikeres fiatal rendező, ifj. Vidnyánszky Attila állítja színpadra a vár udvarán a Gyulai Várszínház produkciójaként.

DSC_7927

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

DSC_7869

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

DSC_7846

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Bővebben...

III. Richárd | Gyulai Várszínház

Online jegyvásárlás

„ Új bemutató a fiatal, sikeres rendezőtől”

W. Shakespeare: III. Richárd

Főbb szerepekben:

Trill Zsolt, Eszenyi Enikő, Hegedűs D. Géza, Szűcs Nelli, Trokán Nóra

Zeneszerző: Kovács Adrián

Dramaturg: Vecsei Miklós

Rendező: ifj. Vidnyánszky Attila

A Gyulai Várszínház bemutatója

Idén Shakespeare év van, hiszen 1616-ban, 400 éve halt meg a nagy angol színpadi szerző. Ezért az idén kiemelt programok láthatók a XII. Shakespeare Fesztiválon Gyulán július 7. és 17. között. A Shakespeare Fesztiválon kerül sor a nyári évad második új bemutatójának premierjére. A III. Richárd című drámát a sikeres fiatal rendező, ifj. Vidnyánszky Attila állítja színpadra a vár udvarán a Gyulai Várszínház produkciójaként.

DSC_7927

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

DSC_7869

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

DSC_7846

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Bővebben...