Középpontban a perem | Shakespeare Fringe – Soltis Lajos Színház – kritika

DSCF6966A Gyulai Nyárban – mely egyben a X. Shakespeare Fesztivált is magában foglalja – olyan előadásokat igyekeztem választani, amelyek különleges cse­me­gét kínálnak. (Később kiderült: mind olyan…) A vá­lasztás véletlenszerű, mert minden 3-4 napos sze­letre jutott hazai előadás is, külföldi is, fringe is.

A Fringe, vagyis a perem, valójában mellékfeszt olyan utca- és térszínházi produkciókat fogadott be, amelyeket korábbi fesztiválok már minősítettek, és a díjazott elő­adásokat szakmai zsűrik válogatták be ide.

Bedő J. István teljes írását az olvassbele.com oldalon olvashatják >>>

Bővebben...

Hagytam, hogy Shakespeare vezesse a kezem – Beszélgetés Caroll Vanweldennel

P1150300Caroll Vanwelden belga jazzénekesnő-zongorista tavalyi nagysikerű fellépése után másodszor is sikert aratott a Shakespeare Fesztiválon. Ezúttal új CD-jének anyagával (Szonettek II) érkezett Gyulára. Az európai Diana Krall utódjának tartott énekesnő ezúttal a Sötét Hölgyhöz írt műveiből válogatott össze tizenhat Shakespeare-szonettet. A dalokat a vár melletti zöldövezetben, a lenyugvó Nap sugaraival átszőtt múzeumudvaron július 4-én, 18 órától hallgatta a közönség.

Jónás Ági beszélgetett az énekesnővel. A teljes írást a prae.hu oldalon olvashatják >>>

Bővebben...

Mi mozgatja a zsarnokot? – kritika

сцена изспектакля МАКБЕТ, режиссерAz idei Shakespeare fesztiválon, Gyulán a „kö­telező kűr” a Macbeth volt. Persze nem betű szerint. Több társulat (Maladype, Szabadkai Népszínház, Balti Ház) is elhozta saját értel­me­zését, színre állítását, ahogy a korábbi alka­lom­mal is volt a fesztiválon több oldalról meg­világított dráma. Az idei különleges csemegével a szentpétervári Balti Ház Fesztivál Színház szol­gált (és ezzel nem akarom kisebbíteni a töb­bi Macbeth-verziót).

Tovább Bedő J. István kritikájához az olvassbele.com oldalra >>>

Bővebben...

Puskás Panni összefoglalója a fesztiválról a Barkaonline oldalán

MartonLaszlo_ElekTibor_foto_KissZoltanPuskás Panni végigkísérte a fesztivál programjait. Ott volt minden előadáson, koncerten és beszélgetésen. Beszámolóit, kritikáit a Bárka honlapján olvashatják el. >>>

Bővebben...

Utazás a zsarnok lelkébe – A 7óra7.hu beszámolója

DSC_3535Az érdekes alapfelvetésű, ámde felemás sikerű (Szentivánéji álom, Hamlet 24:00, Macbeth/Anatómia), illetve a biztos sikerre törő, ámde érdektelen (Sok hűhó semmiért) előadások után végre egy olyan produkciót láthattunk a Shakespeare Fesztiválon, amelyet egyszerre jellemzett a markáns koncepció és megvalósításának sikere. A világhírű belga rendezőnek, Luk Percevalnak a szentpétervári Balti Ház Fesztivál Színházzal tető alá hozott Macbethje eddig messze kimagaslóan a fesztivál legjobbja volt. A pénteki nap összefoglalója következik.

Tovább Kiss Csaba Bendegúz írására >>>

Bővebben...