Shakespeare Fesztivál, Gyula, 2012. július 12-15. –  csütörtök, péntek, szombat, vasárnap

Még mindig mosoly ül a szám szögletében, itt a jó érzés a szívemben, a tánc a szememben, a zene  fülemben – pedig már távol a vár és a taps.  A vasárnapi dél-koreai előadás tudott valamit, ami számomra is a lényeg. Rendbe szedte A vihar ügyeit. A szabadság a vezérelvük – így sikerülhetett. (Innen került a mindenre figyelő esfn.eu sikerlistájára.

Érdemes néha újranézni legalább a végét:

Kicsit még időztem a kedves és a 72 évét meghazudtolóan fiatalos rendező Oh Tea-sok és lenyűgöző társulata, a  Mokwha Repertory Company körében,  a jól végzett munka után joggal élvezett finom falatok és a mosolygás ideje volt ez a sokat látott Várszínpadon. És persze az   igazgatói köszöntőé. Én csak innen köszönöm Gedeon Józsefnek, Josephnek, ha mondhatom nemzetközi nyelvemen.

Vége a VIII.-nak, és engem várnak – de hol is? A szombati hosszú és tartalmas konferencián  személyesen ismét váltottam pár szót  Stanley Wells proffal (no, még monogramos hasonlóságunk  is van…) és megegyeztünk, hogy kihagyom ezt a londoni (olimpiai) tolongást és új kalandok után nézek… nos, a választásom,  épp az idei és a tavalyi élmények alapján: Ázsia. Megnézem közelebbről… csak viharba ne kerüljek. Hm. Sziget az ember. Mindenkinek megvan a maga Calibanja és Mirandája, nekem is. De ezt már megírtam.

Kalandozásomat Koreával kezdeném, nekem is kell az új élmény. Mi csak szerényen Globe-nak neveztük a színházunkat. Náluk Felkelő Nap, Felkelő Hold, Felkelő Csillag nevűek vannak – ez már egy fél szonett. Az is kíváncsivá tesz, hogy Oh Tea-sok rendező nemcsak Európában, hanem a saját szűkebb hazájában is kultúra közvetítőként éli meg a színházat: úgy nyilatkozott, hogy a hagyományosan ismert különbségek Japánnal és a létező ellentétek (politikai) Kínával most mintha eléggé elsimulnának  ahhoz, hogy a koreai közvetítés jelentse a nagy lehetőséget a közös gondolkodásra. Beszállok. Jól jöhet egy sokat látott európai….

Oh Tea-sok rendező szívesen lát.

Tele élményekkel a többi napnak köszönhetően is, mégsem a részletekkel tölteném meg a naplómat, hanem az összhatással.
Úgy láttam, van a remény, hogy fiatalon is  kedvelik, mert értik, ami belőlem, Wilmosból a bárdból, a színészből, a vállalkozó szellemből itt megfogható: minden délután összejöttek  középiskolások és tanáraik és végül még egy saját drámát is eljátszottak a Kamaraszínház kertjében (EU kultúra 2007-2013 program ).

A városban utcaszínházasok szórakoztatták a közönséget, lesz utánpótlás Gyulán: bújj-bújj Shakespeare, nyitva van a színházkapu, csak bújjatok rajta!

Csütörtökön itt járt két honfitársam: Mick Jasper és Iain Armstrong, na, meg a rendező Geoff Bullen.  (ajtc Theater Company)  És csodát tettek kétszer 50 percben, mert ők ketten  két Prospero, két Miranda, két Caliban és így tovább. A hazai pálya előnye lenne? 11 éve vándorolnak szigetről szigetre.

Gyula sziget, és kikötő is. Néha kialszik a fény a világítótoronyban, olyankor van szükség a varázspálcára. Két házikabát, az egyik kockás (csütörtökön ajtc Theater Company), a másik homokszínű (pénteken Craiovai Nemzeti Színház). És két hálósipka. Meg a zene – ez volt közös a brit és a román verzióban, de félre a tréfával, ami persze nekem fontos! Craiován már játszották és sokan látták, a híre is megelőzte, épp ezért nagy várakozás volt bennem a világhírű Purcarete előadása kapcsán. Azóta is töröm a fejem a dolgokon, miközben nem szabadulok a látvány hatalmas erejétől.

Lehet vitatkozni a szerepcseréken, számos szellemes találat született a Caliban-Miranda azonosság, és Ferdinánd fiú-lány talányának megoldására …Hatalom, örökség, uralkodás – persze. De főleg: szabadság! Nos, Purcarete ezt másképp látja.  Sajnálom, hogy idén sem találkoztunk, milyen érdekes párbeszédet folytathattunk volna a szellemekről. Én már csak tudom, milyenek!

És ha a kedves Silviu Purcarete a konferencián is ott tudott volna lenni, bizony felpezsdült volna a vita és elmondhattuk volna: ül itt egy rendező, kérdezzük meg, mit gondol ő – a sajátján túli,  számos értelmezési lehetőségről…Így sem volt érdektelen meghallgatni a tudós kutatói erényeket is felmutató vendégeket.

Ismét Stanley Wellsre utalnék, mert kivételesen vitatom, amit mondott. A VIII. gyulai Fesztivál után látható, hogy nem áll ellen A vihar a színpadnak, sőt! Ha lehetek kissé szarkasztikus: a világon sokfelé évről évre többen is próbálják… Csak tessék, tessék! Csinálják a csodát és én bárhová elmegyek, hogy láthassam. Dehogy töröm el a pálcámat…
Ellenben most búcsúzom.  Vilmos el, Prospero el, Ariel marad.

Shakespeare Fesztivál, Gyula, 2012. július 10-11.

Megígérték, betartották: viharos a fesztivál Gyulán. Ahogy így visszaolvasom korábbi naplóimat, egy – egy vihar mindig jutott a nagy hőség közben. De idén már három égszakadás-földindulás ébresztett a sziesztámból, vagy éjszakai álmomból. Frissül a lég. Jó így dolgozgatni. Barátom, Acer is hűsölhet végre kicsit. És kóstolhat is valami helyi speciálist, aki mer…hiszen ez az őrült napsütés ajándéka.

Sok a dolgunk. Délelőtt kipihenjük az estét. De déltől már nagy forgalom van. 2-kor kezdődik a Nyári tábor, középiskolásoknak. Kezdetben elfogódottan ültek, de tanáraik bátorítására megjött a hangjuk és nyílik a szemük a színház világára. A programnak épp ez a célja. Minden évben ámulattal figyelem a népes összefogást ebben a modern világban: országok között, szinte ismeretlenül szőnek kapcsolatokat közös célokért… Itt a nevemet viselő hálózat, www.esfn.eu ahol  a  tagok osztoznak a  lehetőségeken. Így lett Gyulán a Fedezd fel a színház világát! program.

Micsoda gyönyörű fejlődés a színház javára: az én időmben nemhogy oktatták, mutatták, elemezték fiatalokkal, hanem épp ellenkezőleg: alázták, tiltották a színházat, mint a jó erkölcs ellenségét, ahol hazudni, csalni, gyilkolni tanul csak az ember, ha a végignéz egy darabot. Mi tagadás: általában  nappal játszottunk, mert este nem volt tanácsos arra a környékre jönni, ahol a The Curtain, a Swan, a Burbage állt a város szélén. Később a Globe se a központban állt.

Közben meg vándoroltunk, ha nem volt főúri támogatónk. Bár én nem panaszkodom: jól éltem, sikeres voltam. A legnagyobb gondom talán a számolgatás volt a darabjaimban, hogy ki honnan mennyi idő alatt kaphat híreket csatákról, szerelmi válaszokról, hogyan térül fordul, ha ennyi-mennyi yardot ha megtesz. Ma meg: email, telefon és semmi lovas futár, vagy hírnök ki pihegve szól.

A vándorkodás meg mintha újra divat volna errefelé. Legalábbis a hét első 3 napján olyat láttam, ami igen felvidámított, mert emlékeztetett  serdülő koromra. Igaz, ha jól értettem,  nem az én szövegemmel bíbelődtek, de ugyancsak megadták a módját, mert a közönség nagyon mulatott a kertben.  Kicsik és nagyok együtt a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia óriás(lábas)aival.

Volt két táncos esténk. A másodikon (kedden) egy  angyal igen csípős-édes-savanyú szó(ssz)val fogadta a népet.  Ha én jártas vagyok is a kulisszák világában, ezt a többség nem mondhatja el magáról. És főleg nem a középkori vár falai által alkotott szabadtéri színház esetében! Ilyen is csak Gyulán történhet meg velem, vagy ne legyen Vilmos a nevem!

Már elnézést a fenti rímfaragásért ékes magyar nyelven, ennek én nem vagyok mestere, annál inkább ez a lófarkos-szemüveges kolléga, akit szájtátva hallgatott az összegyűlt közönség. Varró Dániel (mert nem Dani, mióta maga is apa) tollából, szájából a rímek rohamra rajtolnak, ha írni kezd: színész legyen, aki szabályait szépen szolgálja és nem szégyenbe szántja bele saját sekélyes simaságaival. Költő ő, de csak fordítóként jut kenyérhez, hát azt költi: családja van. Ihlete a megrendelője. Ismerős helyzet.

Végül szerdán este 110 perc lengyel Hamlet jutott szünet nélkül, Sírásók, Atyja szelleme,és mások nélkül . Sütött a terem. És az volt a színen, amit ígértek: összeomlás, pusztítás.

A hűvösebbre fordult hőségben várom az estét, amikor édes anyanyelvemen minimális vihart ígér a műsor. Jöhet még az égből is, de most arra gondolok, amit ketten adnak elő. Nem fogok beleszólni, de majd megírom…

Gyula, Shakespeare Fesztivál, július 8-9. vasárnap, hétfő

Amit 500 évvel ezelőtt csak sejtettem, az most a szemem láttára virul: Igen, naggyá lett Anglia és a nyelv, a csalfán könnyűnek mutatkozó inglis. Mert mit hallok hűs rozémat (Rózsika, drága!) kortyolgatva épp: She loves you, yeh, yeh, yeh…a Vár előtt könnyes szemű urak bólogatnak a ritmusára. Kissé pocakos már a dalnok, csak a szám nem öregszik: én tudom, hogy 50 év ide-oda, semmit nem számít. A Beatles és a Rolling örök. Bár van, aki kétli…”Hol lesznek már a bítleszek, amikor én még itt leszek.”, írta egy kollég, bár nem saját magáról, hanem egy másik – magyar – dalszerzőről. A magyarok a kisebbrendijüket trendi módon ápolják. És lefordíthatatlanul. Ingyom-bingyom, tá.

Szóval a Beatles: ha belegondolok, Anglia mindenféle pontjain kimozgatta a világot sarkaiból (hogy én szülessek helyretolni): zene és popkultúra, és divat (Mary Quant miniszoknyái), és  építészet (London) és festészet (Francis Bacon, L. Freud, D.Hockney) mi van még…  ja, színészeiről és színésznőiről nem is beszélve!  Igen: a színház. A Globe…eltartott egy ideig a helyreállítás. De most már nemcsak a Themze partján gömbölyödik, épp a Shakespeare Network oldaláról látom, hogy a németországi Neuss-ban is van Globe , sőt a magyarok is szerettek volna egyet a Balaton partján. Abból semmi nem lett eddig. De én kivárom, esküszöm!  Addig azonban tökéletesen megfelel Gyula összes termeivel, tereivel.

Mert találnak itt mindig valami újat: a Múzeum kertjében például jazz-koncertet tartottak. Rájöttek arra is, hogy erősítő nem kell, anélkül is szépen szól. A szerző, a mű, a zenészek és a hangszer… bemutató volt! A Várszínház megrendelt egy új darabot… Királyság, hogy van ilyen. És amire készen lett a Vihar, addigra a város felújította a 100 éves zongorát.  Ültem a platánok árnyékában és egyetértettem Vukán művész úrral: nem a barbárság, hanem a harmónia győz, bár súlyos összeütközések árán.

Hétfőtől megint munkanapok! Megjöttek a gyerekek, akik mind a színházra, a színházra és megint a …. kíváncsiak. Ezen belül én vagyok nekik érdekes, és tudnak angolul, meg ráérnek és a 40 fokban  fűti őket még valami plusz. Megemelem a kalapom! Nem csoda, hogy ezt az Európai Unió Kulturális keretprogramja is támogatja. A Kamaraterem falai őrzik az eddig itt megtartott előadások és workshopok szellemét (Tim Carroll, Balázs Zoltán, Krétakör-hamlet.ws),  bár ők akkor még ovisok voltak, mostani tanáraik pedig diákok.

Két óra elteltével kint, az illusztrált falak között Nagy András vezetésével elemzik A vihart: szelíden húzzák a tartóköteleket és vitorlákat, nem tépik-cibálják, mert nem ismerik a forszát. Holnap és még jó pár napig újra jönnek.

Én itt vagyok a vártán. És remélek… dum spiro – spero, úgyis mint Prospero. Néha kiugrok a Várba előadást nézni….tánc, tánc.

Gyula, Shakespeare Fesztivál – július 6,7 -péntek, szombat

Míg én a széljárást  figyeltem és az esőáztatta szabadtéri programok fölött búsultam pénteken, mások behúzódtak az eresz és a sátor alá és folytatták a Fesztivált. Nagy  túlélők ezek a délmagyarok! A vihar a vihar ellenére ismét ment, igaz kissé késve kezdték, mert le kellett törölni a székeket a Vár nézőterén. És teltház volt, harmadszorra, szombaton is.

A szombat  a kellemes élmények napja lett számomra: a tikkasztó időben a délelőtti séta során csupa kedves helybélivel találkoztam. Itt másképp múlik az idő, mint London körül… ez a feliratokból is látszik. Ez a kedvencem:

A zöld lombok mögött igazán szerényen áll ez a 100 éves ház,  vigyáz rá a család, nyaranta itt hűsölnek és az egykori tulajra, a dédmamára gondolnak.

A múlt és a jövő közös kalácsa jól kisült a Vár előtt. A dobozi ifjak szép népviseletben begyújtották a kemencét, a régi recept szerinti kenyérlángost megkelesztették, és a rá való szalonnát is kisütötték. Kézmosót is régit hoztak.

Cserébe a látványért megosztok egy legendát: a  jó kis szalonna, mit ma már békönnek mond a magyar, az angolba a magyarból származott ám! Nem csak a szó – BACON -, azaz bacon szalonna, hanem maga a finom füstölt áru is! Mert az angol kereskedők a nagy piacokon a legjobbnak a BAKONYból való húst tartották, és így keresték: bakonyi van-e? (is there any bakony?) Így lett a békön a magyar-angol barátság bizonytéka. A magyarok által igencsak kedvelt angolszalonna  nevének eredetére még nem találtam rá. De valami hamlet nevű rágnivalót, kenyérhelyettesítőt láttam a boltban. Most ezen is el kell gondolkodni: ham, azaz sonka…

Szóval, amíg készült ami a testnek jár, addig a sátor „hűvösében” a lélek is kapott táplálékot. A gyulai levegő teszi talán, hogy minden évben felfedezhetünk ifjú zenészeket? Vagy simán a híres Kodály-módszer? A Beep-Boo együttes után a EuroVoices Trió: Szaniszló János – Soós Enikő – Csorba Kata szolgáltatta a Midsummer Wine’s Dream – Szentivánéji Borfesztivál délutáni pezsgőjét.

Egyre többen gyülekeztek a Vár előtti  füves játéktéren, mintha tudták volna (persze, hogy tudták), milyen jó kis mulatság következik! Emlékezhettek erre a társulatra tavalyról, és láthatták őket előző este is. Elemükben voltak az ifjú szín-észek, sorra kifigurázták a kortársaimat (nem is engem, ó nem…!) és végül rá kellett jöjjenek: a Mesteremberek  a legmesteribb szöveg!

Kicsik-nagyok szájtáti népe még a kenyérlángosról is elfelejtkezett, mert Thisbe, a fal és az oroszlán ügye fontosabb. A csapat Shakespeare bohócai néven fut, ami kissé megtévesztő, de kétségkívül jó pr fogás. A szomszédvár Békéscsaba Színitanházának végzős növendékei, így tehát agyő, barátaim!

Vasárnap búcsúzunk, sok sikert a további deszkákon és néha vegyétek elő Hamletem intelmeit színészeihez.  Mert mint láttuk: a jövő nemzedéke lábainknál ül és minden lépésünkre figyel.

Tavaly a telihold boldogító képével búcsúztam, hát kezdem idén, 2012-ben is azzal.
A Vár mellett bolygott épp e nagy fehér arc, míg a fesztiválozók dalkísérettel fogyasztották megérdemelt vacsorájukat. Túl lévén az első bemutatón.

A VIII. Fesztivál Viharos. Bár hosszú napok óta nem látott senki még csak viharfelhőket sem ezen a tájon, ezt előre nem lehetett tudni, amikor a vélhetően borús őszi és téli napokon a tervezés folyt. Akkor ugyebár csak a lényegre tekintett a grémium és feltűnt: a világ tele van viharokkal. Mit tagadjuk, Gyula előfutár volt, hiszen egy éve a szívemnek oly kedves Miranda című előadásnak itt volt a bemutatója.

Ha akkor megkérdeznek, azt súgom: keressenek hasonlóakat! De ment ez nélkülem is, azaz én már megtettem, ami tőlem tellett: hiszen a darabot megírtam. Azóta is fantáziálnak az ebből élők: utolsó-e, leszámolás-e, visszavonulás-e, beteg voltam-e? Nem emlékszem. Már bocsánat, de ennek 500 éve! Ha most valamire mégis rájönnek majd a konferencián, július 14-én akkor azt feltétlenül megírom. Nem tagadom, hogy én magam is kíváncsi vagyok.  A résztvevők erős csapata sok jót ígér! (Üdvözletem M. Wells, igazán hálás vagyok Önnek a portrém azonosításáért.)

Mindig meghatódom, amikor azt látom, hogy komoly embereknek okoz fejtörést szerény munkásságom: pedig én csak írtam és játszottam. Bevallom  ezt A vihar végén is: „ célom a tetszés volt”.  Mint oly sok embertársamnak.  És néha egész jól megy! Itt van például  Zoltán, aki grafikus és bűbájos barátnője, Orsolya.

A darabjaim alapján Zoltán rajzokat, plakátnak is beillő kép-zanzákat csinált. Csak ránézek és kiolvasom belőle az összes cselszövést, ármányt, szerelmet és   mindent. A portrém is jó: a hajam és a bajuszom összetéveszthetetlen. Mit bajlódnak ezek  a brit tudósok annyit a képekkel? …hahha.
Szóval, Zoltán nem a rajongóm úgy általában, a képeket sem évek hosszú során gyötörte ki a fejéből, hanem olvasta, hogy itt van ez a Fesztivál és gondolt egyet, levelet írt, a válasz bíztató volt és leült a gépéhez…igen, belátom, van jelentősége annak a pár száz évnek, ami minket a naptárban elválaszt…de a végeredmény mégiscsak összeköt. Erről jut eszembe, milyen jó kis naptár lehetne ebből a rajzsorozatból (na, jó, digitális nyomatokból)!

Estére mindenki a színházi bemutató lázában égett, bár nem kevesen a Hamletből merített néma bábjátékon tartottak bemelegítőt, míg odakint 40 fok körül volt a meleg.

És aztán eljött az idő: fanfárok és lovagok, apródok kísértében megtartatott az idei első premier: A vihar, bár pontosabb, ha azt mondom, ez egy előadás  A vihar alapján… Miközben néztem, az volt az érzésem, nem is rossz ötlet: a Mesteremberek (Szentivánéji álom) előadják Will Shakespeare gubancait (Macbeth, Hamlet, Julius Caesar,Romeo és Júlia, stb). Mivel azonban ezt csak egy nő képes össze és szétszedni, elnevezték a főszereplőt Prosperának. Hosszú, fehér csipkés köntösében nem sokat volt jelen. Hátulról irányítva a csalfa, részeges férfiak intézték a dolgokat, már amennyire  Caliban hagyta őket. Szolgaság,  hűség, ármány és örökség, ivás és ivás – tenger, testvérek, csalások, tündérek, koboldok, próbatételek – igen, ez vagyok én. Csak már késő, hogy új darabot írjak. Megtette (?) helyettem a beregszászi társaság, nem is titkolták, jól kiplakátolták. Lesz még ebből 3 előadás, azalatt végiggondolom, tetszik-e.

És amíg e naplót írtam, égszakadás-földindulás, eleredt az eső, megjött a vihar. (Tavaly is pénteken esett vadul!)  Felsóhajtunk, levegőhöz jutunk és a távolodó dörgést hallgatva kérdően számoljuk a perceket: lesz-e ma előadás?